Bélyácz Iván MTA Arany Életpálya díjas

2022. december 8. 15:25

A Magyar Tudományos Akadémia Cursus vitae aureus, (Arany Életpálya) díjjal ismerte el Karunk nyugalmazott oktatóját, Bélyácz Iván professzort. A jelentős elismerést egy kivételesen termékeny és nemzetközi szinten is jelentős életpályával érdemelte ki Professzor Úr, amelyhez ezúton is gratulálunk. 

Bélyácz Iván egész oktatói és tudományos munkássága a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karához kötődik, hiszen 1971 óta dolgozott itt. 1991 óta egyetemi tanár. 1994 óta a Közgazdaságtudományi Karon működő Gazdálkodástani Doktori Iskola vezetője. 1984-1992 között az egyetem rektor-helyettese volt. Ő maga így nyilatkozott a most odaítélt Arany Életpálya díjról: 

Vállalatgazdász vagyok, egész pályám során ezzel foglalkoztam és vállalati pénzügyekkel. Nagyon nagy elismerés nekem, elsősorban azért, mert ezt a díjat a saját legszűkebb szakmámtól kaptam. 2010-ben már a Gazdálkodástudományi Intézettől kaptam egy hasonló elismerést és most pedig a Gazdálkodástudományi Bizottság ítélte nekem az életmű díjat.

Kutatási területe a befektetések tőkefinanszírozási és hatékonysági problémái, az amortizáció elmélete és gyakorlata, valamint a beruházások hatékonysága. A pénzügyi gazdaságtan hazai kutatását nagyban segítették jelentősnek tekintett művei. Tanulmánya jelent meg a vállalati tőkestruktúráról, a külföldi működőtőke és a külső eladósodás kapcsolatáról, valamint a vállalati teljesítmény mérésének etikai aspektusairól. Több mint hetven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője.  

Amikor én az egyetemi oktatói, illetve a kutatói pályámat kezdtem, a tudományban a vállalatról nagyon kevés és hiányos ismeret állt rendelkezésre. Egész pályám során ezeknek az ismereteknek a gazdagítására törekedtem. Ma már a vállalatról lényegesen differenciáltabb képünk van és örülök, ha szerény munkámmal ehhez én is hozzájárulhattam.

Kutatói pályája, publikáció példaként állhatnak a fiatal kutatók előtt. Bélyácz professzor így nyilatkozott a következő generációkról: 

Minden generációban vannak sikeres és ígéretes fiatalok, most is vannak. Ugyan nem nagy tömegben, de vannak elkötelezett fiatalok, akik a tudományos előmenetelben, a kutatásban, a publikációban találják meg az önmegvalósításnak a lehetőségét. Ez nem volt - és nem is lesz soha - tömegjelenség. Sok kínlódással járó út a kutatói pálya. Több helyen oktattam, doktori oktatásban is segítettem, nagyon sok tehetséges fiatallal találkoztam. Hogy kinél lesz életpálya, az majd elválik.

Kapcsolódó Híreink

Pécsiközgáz Bootcamp 2025

A Pécsiközgáz újra meghirdeti nyári táborát olyan gimnáziumi diákok számára, akik érdeklődnek a közgazdász képzések..

A jövő most történik előadássorozat

Tudomány, ami számít – Regisztrálj most! A jövő most történik előadássorozat következő állomásán a Pécsi Tudományegyetem..

iExpo 2025 tavasz

Május 7.-én került megrendezésre az iExpo, a fordított állásbörze, amely az izgalmas nap során ötvözte a kreativitást..

Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program korábban ÚNKP 2025/2026

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Új Nemzeti Kiválóság Programja (ÚNKP) Egyetemi Kutatói Ösztöndíj..

Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Program pályázati felhívás

A Program részeként olyan kiemelkedő ösztöndíjat, kedvezményes kollégiumi elhelyezést, tutori támogatást, egyéni készség..

Pályázati kiírás megüresedett állami ösztöndíjas helyekre

A megüresedett állami ösztöndíjas helyekre 2025. június 20. (péntek) 12 óráig van lehetőség jelentkezni.

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati kiírás 2025

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázat a 2025/2026-es tanévre

Jelentkezz marketing ügyintézőnek!

A(z) Közgazdaságtudományi Kar (PTE KTK) / Marketing Iroda álláspályázatot hirdet "marketing ügyintéző" munkakör..