KBKA ösztöndíj és gyakornoki programok 2021-ben

2021. február 1. 15:13

2021. tavaszán is számos ösztöndíjat és gyakornoki programot pályáztat meg a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány. 

Svédországban kutatni szándékozó PhD hallgatók számára indítottunk Nemzetközi Ösztöndíjat. Ezek bármely felsőoktatási intézmény hallgatója számára elérhető, aki megfelel a feltételeknek.

Az ösztöndíjprogram lehetőséget kínál azoknak a tudományos fokozattal még nem rendelkező Phd hallgatóknak, akik már rendelkeznek Svédországban kutatási pozícióval a pályázati kiírásban megjelölt egyetemek valamelyikében, csak a finanszírozás hiányzik a szakmai lehetőség megvalósításhoz.

Elnyerhető ösztöndíj: bruttó 5 337 500 Ft/fő

Ösztöndíj időtartama: 5 hónap

A Fontus és a svédországi Nemzetközi Ösztöndíj programok jelentkezési határideje egységesen 2021. március 2.


Március 1.-től induló programjaink

Chilében szándékozó PhD hallgatók számára indítottunk Nemzetközi Ösztöndíjat. Ezek bármely felsőoktatási intézmény hallgatója számára elérhető, aki megfelel a feltételeknek.

(CR)2 részt vesz egy olyan interdiszciplináris kutatási projektben, amelynek célja a vízbiztonság hosszú távú értékelése a földtörténeti adatok, az in situ megfigyelések és a jövőbeli előrejelzések modellező megközelítésű elemzésének segítségével. A projekt célja az antropikus tevékenységek és társadalmi-gazdasági fejlődés hatásainak beépítése a hidrológiai ciklusba. Ezzel a kutatással a (CR)2 arra törekszik, hogy hangsúlyozza a változó környezet fontosságát a vízgazdálkodásban és a döntéshozatalban. A projektben számos feladat van meghatározva, ideértve a következőket:

  • Számszerűsíteni az elmúlt öt évszázad adatainak alapján az árvíz-periódusok becslésére gyakorolt hatásokat, és értékelni, hogy az új ismeretek hogyan hatnak a már létező vízügyi építmények élettartalmára.
  • A vidéki közösségek ivóvíz-ellátásának kapcsán több, mint 100 mikro-medence vízmennyiségének meghatározása különféle csapadéktermékek alapján (történelmi időszakra vonatkozóan) és globális keringési modellek meghatározása az üvegházhatású gázok kibocsátásának jövőbeni forgatókönyvei alapján.

A jelöltnek PhD tanulmányokat kell folytatnia hidrológia, mélyépítés vagy azzal egyenértékű területen, valamint szilárd háttérrel kell rendelkeznie a kvantitatív módszerek és a programozás terén.

Ösztöndíj összege: bruttó 2  310 000 HUF

Remélem lesz erre az egyedülálló nemzetközi szakmai lehetőségre érdeklődő hallgatójuk.


A Környezetvédelmi és vízügyi gyakornoki programon elindítottuk újra mind tavalyi, mind új szakcégeknél. Köztük vannak olyan nagy és ismert cégek, mint az MVM, a MÁV és az E.ON.

Ezek is bármely felsőoktatási intézmény hallgatója számára elérhető, aki megfelel a feltételeknek.

Elnyerhető ösztöndíj: bruttó 225 564 Ft/hó/fő (vagy ennek időarányos része részmunkaidő esetén)

Ösztöndíj időtartama: 2 hónap


A chilei Nemzetközi Ösztöndíj és a hazai gyakornoki programjaink jelentkezési határideje egységesen: 2021. március 31.
 
 
További információ a https://kbka.org/palyazatok/ oldalon található.

Kapcsolódó Híreink

Pécsiközgáz Bootcamp 2025

A Pécsiközgáz újra meghirdeti nyári táborát olyan gimnáziumi diákok számára, akik érdeklődnek a közgazdász képzések..

A jövő most történik előadássorozat

Tudomány, ami számít – Regisztrálj most! A jövő most történik előadássorozat következő állomásán a Pécsi Tudományegyetem..

iExpo 2025 tavasz

Május 7.-én került megrendezésre az iExpo, a fordított állásbörze, amely az izgalmas nap során ötvözte a kreativitást..

Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program korábban ÚNKP 2025/2026

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Új Nemzeti Kiválóság Programja (ÚNKP) Egyetemi Kutatói Ösztöndíj..

Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Program pályázati felhívás

A Program részeként olyan kiemelkedő ösztöndíjat, kedvezményes kollégiumi elhelyezést, tutori támogatást, egyéni készség..

Pályázati kiírás megüresedett állami ösztöndíjas helyekre

A megüresedett állami ösztöndíjas helyekre 2025. június 20. (péntek) 12 óráig van lehetőség jelentkezni.

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati kiírás 2025

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázat a 2025/2026-es tanévre

Jelentkezz marketing ügyintézőnek!

A(z) Közgazdaságtudományi Kar (PTE KTK) / Marketing Iroda álláspályázatot hirdet "marketing ügyintéző" munkakör..